... leginkább a project kivitelezőjét.

Remek találmány a pályázat. Főleg azok, amelyek az EU-s pályázatok. Rengeteg munkahelyet teremtenek, s fejlődünk tőle. Mivel mi az EU-ban nettó haszonélvezők vagyunk így sokkal többet tudunk kivenni, mint amennyit adunk a közös kasszába. S kicsiny világunk halad, s nekünk semmi gondunk ezzel. Mert a fejlődést nem csak jó látni, hanem élvezni is a gyümölcsét. De...

Mint mindent ami a pénzhez közeli, itthon titok övezi. Mindenki titkolja a fizetését, mindenki titkolja (vagy titkolni próbálja), hogy mennyiért adta el/vette a házát, autóját stb. S az ilyen információk a legtöbb esetben suttogva hangzanak el egy kávé mellett vagy a mosdóban. S azért előkerülnek számok.

S ami még ettől is nagyobb igazság az az, hogy aki közel van a pénzhez az fér hozzá legjobban. (Lásd egy cikk.) Így aki egyszer bekerül a pályázati vérkeringésbe, annak jó esélye van továbbiakban is szerepet játszani. Ilyen remek közösség alakult ki a Leader fedőnév alatt. Kapcsolatok, kapcsolatok, s nagy pénzek.

Ki ne hallott volna már főállás mellett ellátott projecktvezetői megbízásokról. Olyan összegért ami a magyar átlagkereset felett van jóval. S ha még egy kicsit meg is fricskázzuk a témát, találhatunk ezek között olyat, ahol még a project is áll néhány éve. De ki tudná hibáztatni a rendszert, ha egyszer a munkavállaló abban érdekelt, hogy tovább tartson.

Annak idején, a döntéstől számítva, mindössze hónapok alatt sikerült vasútvonalat építeni a semmiből, ma meg évekbe kerül mire egy meglévő közutat felújítanak. A pénzt meg nyeli. S tudom, lehetne erre azt mondani, hogy de az annyi munkahely. Igen az. Valóban. Minimálbéren, túlórákkal együtt is kevés bármihez, annak aki ténylegesen csinálta. S ez még mindig csak a kedvezőbb eset. Emlékezzünk a remek Megyeri-híd esetére, amikor az alvállalkozók nem kapták meg a pénzüket. Vagy nevezetes autópálya lehajtóra, amit el is kezdtek elbontani, mivel nem fizették ki a konkrét munka elvégzőjét. A fővállalkozó pedig csak röhög. A megrendelő (az állam) pedig széttárja karjait és megértően bólogat: hiszen mi kifizettük. Hagyó Miklós perirataiban is hasonló történetek állnak, azzal a csavarral, hogy ott a nyertes pályázó osztja vissza a lét. Hát csoda, hogy utána nem jut a dolgozónak?

S hányszor hangzik el vajon az alábbi beszélgetés:

- Mennyi lenne a díja?
- xxx xxx xxx forint, de ha pályázat, akkor xx százalékkal több.

Mivel a pályázati pénz az EU-s. Ott meg van bőven. Igaz, hogy az önrész is így lesz nagyobb, de még mindig olcsóbb, mivel jut belőle ... másra is.

Talán nem véletlen, hogy az egyszerű embernek még a remek arányokkal rendelkező házszigetelési pályázatok sem elérhetőek. Mert mire kifizeti a tervezőt (mert az kell), kifizeti a pályázatírót, kifizeti a vállalkozót (a fent említett számlával) nem is éri meg pályázni. Drágább a leves mint a hús.

S mivel minden kivitelezés legelső lépése a táblák felállítása, remekül reklámozunk, hogy haladunk. Még akkor is ha legtöbbször visszafelé.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.